csütörtök, augusztus 2

tábori elmélkedések

Az egyik, álmomban már megejtett emelt hangú beszélgetés-részlet már megvolt, a másikat nem szeretném. Nagyon kellemetlen tudok lenni, amikor magyarázatot és választ követelek olyan kérdésemre, amit nem csak magam miatt, hanem közös munka miatt tartok fontosnak. Persze, ez olyankor jó, amikor a másik oldal nem omlik ettől össze, de a jelen helyzet alanyától az elég elképzelhetetlen lenne. Nem érzem, hogy nagyon el lennénk késve, mert ez a fajta táborprogram alakításnak az a lényege, hogy a végén érik össze az összes nézőpont közös programmá, és ez nem ezotéria, hanem csak annak a következménye, hogy alapvetően párhuzamosan, egymástól függő  esemény- és folyamatfejlesztésekről van szó.
Ez a végén idő és energiaigényes nagyon, nem csodálom hogy Ankalimon inkább a lineáris fejlesztést propagálta (amikor pl. a csapvezek leadják az igényeket, a programos team kidolgozza a napi programot ebből és a keretjátékos csapat már a kész programtáblával plusz a csapattevékenység igényekkel dolgozik). Most inkább úgy néz ki, hogy van egy elképzelés a szituációról (keretjáték), a csapatok programjairól, elkezdenek párhuzamosan gondolkodni, időnként adnak egymásnak infót arról, hogy mit találtak ki, beépítik  vagy kidpbják a másik néhány jellegzetességét (igen, sok a szemét és kidobott meló), egy idő után általános programtáblát összeszednek az emberek, folyamatos visszacsatolás az ideális helyzetben, szakaszos az optimálisban, gyakorlatilag meg az utolsó hajrában olvassaát mindenki a többiek anyagát, és néhány utolsó mindenki-összeül alkalom alatt véglegesítenek egy egységes eseményvázlatot, ami már magába foglal mindent. Elvileg.
A kockázata elsősorban az, hogy nem készül el a megfelelő mélységű vázlat időben, hiszen mindenki csak vázlatokkal dolgozik, mert addig nem érdemes kidolgozni, amíg alapvető elemeket kell egyméshoz optimalizálni. Hátránya, hogy annak, aki bele akar szólni, annak ismernie kell az összes területet a végén, olyan mélységben, amilyen szinten változtatni akar rajta. Ez mondjuk az előnye is, mert így a táborra a szervezők tényleg képben lesznek mindennel, míg mondjuk a másik folyamatnál jó eséllyel csak azt ismerik, amivel dolgoztak.

Számomra nyilván ez a módszer a szimpatikusabb, egyrészt, mert szeretem átlátni a nagy egészet, az összefüggéseket, és sokkal nagyobb biztonságban érzem magamat, ha így veszek észre hibát, mert valószínűnek tartom, hogy a megoldását is ugyanúgy láthatom ebből a szögből. Másrést emg, a lineárisabb munkafolyamathoz meg kellene bíznom a többiek kompetenciájában emg abban, hogy alapvetően nem gondolkodnak máshogyan (a táborról), mint én. A tapasztalat meg nem ezt mutatja, egyszerűen mások az elvárásaink, az igényszintünk (hogy ki mit tart megfelelő szintű vázlatnak, tervnek és forgatókönyvnek), és a felelősséget se ugyanúgy kezeli mindenki.

Azt érdemes lenne még finom hangolni (ehh, baltával), hogy a konkrét összedolgozási sorrend mi legyen, melyik az a legvégső nézőpont, ami a legjobban megfogja a játékot eseményt. A csapatok mozgása? A logisztika? A keretjáték? Gyakorlati szempontból a ki? hol? mikor? logisztikai kérdésköre tűnik a legjobbnak, de a miért? sokkal többet segít a tényleges mozgásban - és mozgatásban, ha a tábor lényegi részét nézzük (közösségi érzés, játék, érzelmek, kreativitás),

Élvezem a tábor szervezését, erre kellett rájönnöm, ez a fata kreativitás erőt ad. Meg a sikerélmény, hogy dolgoztam, vele, energiát raktam bele, és működni fog. Attl tartok, ezt normál táborozóként nem tudom megélni. Persze, elhet, hogy idén sikerülne, lévén csak rendek vannak, és, hacsak nem egy buta osztály működését produkálják, akkor a rendekben valódi alkotó meló van.

Kezdem (?) ismételni magam, szal tsá.

Nincsenek megjegyzések: